2017. december 4., hétfő

Ember csere


Ez a Föld hologram nagyon más, mint amit eddig bárki megszokott. Ahogy egy lény belehelyezi a tudatát, az sok apró tudattöredékre esik szét, akik mindegyike autonóm embernek tekinti önmagát és elfelejti kilétét. Ezekhez jön a 3D idővonalba illeszkedés, amitől lesz múltjuk, barátaik, családjuk, munkahelyük és fogalmuk sem lesz eredeti céljukról. Sok ilyen lény tehát beragadt ide.

A problémamegoldások során előkerült egy olyan eset, ami minden embert érint. A mi mindennapi életünknek álcázott kőkemény harcban a felek mindenféle taktikai elemekhez nyúlnak, amikre nem nagyon végeznek hatástanulmányokat. Azaz ellökik a fehér golyót és majd később foglalkoznak azzal, az lökés után hova gurul. Aztán benne találták magukat egy olyan helyzetben, amivel életükben nem találkoztak ezelőtt. Hogy a saját emberi alakjaik fordulnak velük szembe.

Az ő rendszerükben ha a főnök ma kigondol valamit és holnap az ellenkezőkét, a banda szó és kritika nélkül végrehajtja. Eleve a főnök személyének kérdése is érdekes, mert a nyalizásra és kibaszásra épülő égi rendszerben nem az az ember kerül oda, akinek kellene, hanem a leggátlástalanabb köcsög, akit utána a hierarchikus szabályok miatt követni kell(ene). Lennének normális emberek is, azonban őket vagy bedarálják (még mielőtt tudatára ébredne kilétének), vagy kicsinálják. Viszont nem lehet nekik mondani, hogy ez a rendszer rossz, mert azt azonnal a hatalmukra indított támadásként értelmezik. Egy gondolkodó embernek sem ajánlom a velük való munkát, azonban ezt a munkát csak gondolkodó emberek képesek elvégezni.

A beragadt lénynek az lesz az érdeke, hogy az embereikről kiiktassa az egót, így viszont azok elvesztik a rációt, amitől gondolkodni tudnak. Kicsit olyan a helyzet, mintha egy mocsárba ragadt állatot kellene kimenteni, aki minél jobban kapálózik, annál nehezebb helyzetbe hozza segítőit. Ha lenne esze (te akkor is úgy érzed, hogy van ha nincs, mert terminálként viselkedsz a központi tudat felé, bár észre lehet venni ez emberek töredékének sikerül), biztosan nem kapálózna, ha tudja hogy ezzel nem segít. Most itt állunk a következő helyzetben.

A lények, hogy pozícióba állíthassák emberiket, megtévesztésbe kezdtek. Azaz sok ember az egyik oldalról felvette a másik oldal zászlaját. A lény azt hiszi, hogy ha ő holnap hátraarcot vezényel, akkor mindenki szó nélkül megteszi. Viszont az ember alapvetően jó és sok ember lelke nem viselné el, ha holnaptól az mellett kellene kiállnia, amivel szemben eddig fellépett. Az megoldás lehetne, hogy sikerül végre kivinniük a tudatukat, ekkor viszont az embereik meghalnának (vagy más megszállás alá kerülnének) és sokukra nem is vár túl szép jövő (büntetések, lincselések), tehát egy újabb probléma merült fel.

A megoldás az ember csere lett, azaz mintha a felek kicserélnék túszaikat/hadifoglyaikat. Régebben ezt angyalcserének neveztem, végül is ugyanaz, attól függően, az ember honnan tekint rá. Ha ezek a lények (felettes én/angyal) elvégzik az Élménypark által nyújtott technikai támogatás szerint a minőségi cserét, akkor az az emberi szinten olyan, mintha hatalmas teher omlana le az emberről, mert fentről/bentről nem követeli meg sem a szív, sem az ész az árulást.

A te nézőpontodból eddig volt fölötted/benned valaki, akinek szándékai ellentétesek a tiéddel és azért ültették beléd ezeket a mintákat, hogy hitelesen juss az ellenségük emberei közelébe, bizalmába. Amikor megtörténne a szándékváltás, azt te nem akarod végrehajtani, hisz a barátaidra, szeretteidre kellene támadnod és elárulnod őket. Na itt történik az első olyan komolyabb Blokk létrejötte, amit valakinek valahogy fel kell oldania. Eddig nem volt olyan lény, aki ezt rációval próbálta volna, így nem is tudta alkalmazni senki a logikát.

Pedig a válasz egyszerű. Egy csomó ilyen ember meghal (akik nem mutattak fel jelenlétükkel értéket), egy csomó értékes ember pedig átkerül az ellenoldalra, amit ők úgy fognak megélni, mintha sikerült volna kiszabadulniuk. Azok az emberek, akiknek viszont nem okoz semmilyen bűntudatot a pálfordulás, maradnak és folytatják a játékot a lény eredeti tervei szerint. A játék nem ér véget, csak a pálya tisztul le.

Személyes gondolatok a végére. Ha én egy igazságos, fejlett, demokrata világért harcolok, biztosan szóba sem fogok állni a fideszes garnitúrával, akiknek nem okozott gondot eddig sem a pálfordulás. Ám a rendszerük olyan, hogy nem illeszkedik az enyémhez, aki nem tűrök sem behódolást, sem nyalizást. Sőt, ahogy megérzem az igazi szándékaikat, a katonai rendszereim automatikusan bekapcsolnak rá. Ők úgy gondolkodnak, hogy minden és mindenki az övék, aki Magyarországon él, én viszont nem osztom a (sokszor) rendkívül egyszerű álláspontjukat. Ha holnap kiderülne, hogy a segítőm egy fideszes köcsög, menekülnie kellene, mert ahogy át akarna kapcsolni, azt katonai támadásnak értelmezném és úgy is reagálnék rá.

A másik megoldás, hogy átkerülök egy normális lényhez. Ám normális lénnyel eddig még itt nem találkoztam, ezért kitaláltam a MIA telepítőt. ami egy gondolkodó réteget képez az egyes ember és a világ között. Javaslom mindenkinek! A hálózati telepítője is megtekinthető.