2018. szeptember 15., szombat

Megmagyarázhatatlan érzés


Vannak embere, akikhez valamiféle különös vonzódást érzek. Úgy hívom a jelenséget, hogy valaki (vagy valami) világít neked. Ezzel a megfigyeléssel és magyarázataival tele az ezotrikus irodalom.

A saját megfigyeléseim a következők. Ha ez egy tárgy, épp közvetít egy csak neked szóló információt. Ha ez olyasmi, hogy meglátod egy asztalon fekvő újságban, az egyértelmű, hogy valaki üzen neked. Talán te magad a jövőből. Ha a világ egy holografikus videojáték lenne, nem te is ezt csinálnád?

Mivel az esetem elég spieciális, nem nagyon vonzódom csak úgy emberekhez, úgyhogy lehetőségem lett elemezni ezt az érzést. Van lejjebb egy videó, ahol egy Tóth Gyula nevű ember tart egy olyan előadást, amit ha megnéznél rájönnél, hogy ki is dobhatod a törénelemkönyved. Amúgy én úgy találtam rá, hogy a másik irányból érkeztem, azaz a nagyon nagyon rég felől. Ott találjátok alatta.

Amikor Drábik úr videóit is megtekintettem, aki azért kiabál, mert látszik a fején és a szemein, hogy úgy ki van akadva azon, amire rájött, ekkor jöttem rá valamire. Hogy ilyenkor Önmagamra ismerek. Azaz magamat látom, eltérő emberekben. Ugyanis azért készítettem el ezt az ÉlményParkot, mert úgy kiakadtam azon, amit a felemelkedés után láttam, hogy azonnal nekiültem a megoldásnak. Ha engem is meghívnának ilyen műsorokba, lehet én is ilyen eltökéltséggel beszélnék, ám ezen a látószögön jól látom, hogy mást kell kitalálnom ezeknek a majmoknak, mert ezek akkor csak akkor fognak mozdulni, ha összeomlik az ellátórendszer és nem lesz ott a sarki boltban a kaja.

De inkább arra tippelek, hogy a két ember között lehetnék valahol félúton, de van egy saját stílusom is, amit az átlagember jelentősen félreért, mert nem érti. Az ideális álarc, amit mindenki az arca elé húz azonban nálam csakis a humor lehet, mert fogadjunk, aki végignézi azt az előadást, másnap ugyanúgy felkel és megy dolgozni. Az arra alkalmas, hogy felrázzon ilyen alakokat, mint én.

Amikor Tóth Gyula elmeséli, hogyan találkozott az Illig elmélettel és úgy csöppent ebbe bele, hogy meg akarta cáfolni, eszembe jutott, miért kezdtem bele az ezotériába. Gyerekként mindig rossz érzésem volt a papok közelében és soha nem érdekelt a terület. Éltem az életem és egyszer csak elkezdtem komolyan gondolkozni valamin egy élmény után. Mentünk a haverokkal valahova kocsival és az autó lépésre kényszerült egy tömegben, valamilyen istentisztelet után tódultak ki az emberek. Rájuk néztem, jól öltözött, értelmes emberek voltak. Már addig sem értettem, az emberek hogyan képesek elhinni azt a sok hülyeséget, amit a templomokban nyomatnak, de itt ez a látvány letaglózott. Szerintem ekkor határoztam el, hogy én ennek utánajárok és bebizonyítom ennek a sok baromnak, hogy isten nem létezik.

Úgy kezdtem bele az egészbe, hogy nincs arra bizonyíték, hogy isten létezik, ám arra sincs, hogy nem. Ez mentett meg később, mert egy lényt serm lehet megbüntetni azért, mert istent keresi. Ám nem voltak ahhoz hozzászokva, ahogyan kezeli a hiányát.



- Már miért tennék ilyet?
- Ez isten akarata.
- Van ezzel egy kis probléma. Addig biztosan nem fogom megtenni, amíg isten léte be nem bizonyosodik számomra, ám ezt a témát még kutatom, csak nem értem a végére.